Jézus így felelt neki: ma lett üdvössége ennek a háznak!
(Luk 19, 9)

A családfõ révén az egész háznak üdvössége lett. Tehát nemcsak Zákeus szívében, hanem egész háznépében döntõ változás ment végbe. Elõzõleg sötét, szomorú hajlék volt, most pedig megtelt fénnyel és békességgel. Mert ott, ahol minden a pénz körül forog, valami belsõ sivárság és üresség uralkodik. Lehet, hogy egy hajlék tele van javakkal és a legszebben van berendezve, mégis, ha Jézus nincs benne, milyen nyomorúságos, szegény és üres az. Tiszta és nemes örömökre nincs idõ, nem is szólva arról, hogy Isten Igéje számára sincs alkalom. S ha el is hangzik idõnként egy-egy asztali vagy esti imádság puszta megszokásból - nincs abban szív és áldás.

Még a gyermekek is másképpen nõnek fel ilyen helyen. Érzi az ember, hogy bensõleg mennyire ápolatlanok. Kedélyük nem tud kibontakozni, nem ismerik a derût, hiányzik a felülrõl való napfény. A szülõknek nem jut semmi idejük a gyermekekre, és a fejlõdõ gyermeki lélek nem telik meg derûs benyomásokkal. Már korán belekerülnek õk is a földi javakért folytatott hajszába és nem csoda, hogy szüleik pontos tükörképévé válnak. Mennyire megérzik a gyermekek, amikor a szülõknél valami döntõ változás történik és talán mind az apa, mind az anya befogadják az Urat. Ha azonban a gyermekek idõközben már felnõttek és elindultak a világ útjain, már nem ilyen egyszerû a dolog. Õk maguk ellenszegülnek és berzenkednek az új ellen, ami a házban megindult. Milyen megalázó ilyenkor a szülõkre nézve, amikor saját mulasztásaik keserû gyümölcsét kell enniök. Ha azonban a gyermekek még kiskorúak, kilátás van arra, hogy helyt adjanak a jónak és az Úr örömére növekedjenek.

Jézus és az apostolok nagy súlyt helyeztek arra, hogy a ház, ill. a család az imádság hajlékává legyen. Az Úr gyülekezete hívõ családokra épül elsõsorban s nem csupán egyes hitrejutott személyekre. A hívõ édesanya vagy édesapa révén lesz a kisgyermekeknek is részük az üdvösségben, még akkor is, ha kiskorúságuk miatt még nem világos életükben az Úr mellett való személyes döntés. Ezért olyan fontos, hogy a családanyát vagy családapát, vagy mindkettõt az Úr iránti szeretet hassa át. Kiszámíthatatlan áldások származnak ebbõl az egész család számára.

"Mert Istennek valamennyi ígérete Õbenne lett igenné és Õbenne lett Ámenné" (2Kor 1,20).

Jézus a tálentumokról szóló példázatot intésül mondta el, hogy megmutassa nekünk, milyen helytelenül ítéljük meg képességeinket. Ez a példázat nem természetadta képességeinkre, hanem a Szent Szellem pünkösdi adományára vonatkozik. Szellemi képességeinket nem a nevelés vagy értelmünk mértékével kell mérnünk: szellemi dolgokra való felkészíttetésünket Isten ígéretei alapján kell értékelnünk. Ha kevesebbet nyerünk, mint amennyit Isten szeretne, csakhamar gyalázni fogjuk Õt, mint ahogyan a szolga gyalázta urát: "Többet vársz tõlem, mint amennyi a tõled kapott erõbõl telik. Túl sokat kívánsz tõlem. Ott, ahova állítottál, nem maradhatok hû hozzád." Mikor Isten mindenható Szellemérõl van szó, ne mondd: "Nem tudom megtenni". Természetes képességeid korlátai ne akadályozzanak. Ha elnyertük a Szent Szellemet, akkor Isten elvárja, hogy a Szent Szellem mûve nyilvánvalóvá váljék bennünk.

A szolga mindenben igazolta magát, amit tett, urát pedig minden tekintetben elítélte: "Követelésed nincs arányban azzal, amit adtál". Nem gyaláztuk-e Istent, amikor megengedtük magunknak, hogy aggodalmaskodjunk, bár Õ így szólt: "Keressétek elõször Istennek országát (királyi uralmát) és az Õ igazságosságát és ezek mind megadatnak néktek" (Mt 6,33). Az aggodalmaskodás pontosan azt jelenti, amit a szolga mond: "Tudom, az a szándékod, hogy cserben hagyj engem". A természeténél fogva lusta ember mindig agyafúrt: "Nem találtam kellõ alkalmat"; aki pedig szellemileg lusta, az Istennel szemben agyafúrt. A lusták mindig külön utakra kanyarodnak.

Ne feledd el soha, hogy szellemi képességeinket Isten ígéretei mérik meg. Beteljesítheti Isten az Õ ígéreteit? Feleletünk attól függ, hogy vettük-e a Szent Szellemet.