„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.”  (2Kor 1,3-4)

Temetési szolgálat kéréssel a lelkipásztort hívhatja a KAPCSOLAT menüben található elérhetőségen. Hívásával időpontegyeztetésre van lehetőség a temetés napjának rögzítésére, és az azt megelőző személyes elbeszélgetésre. Ekkor adategyeztetésre kerül sor, amelyre az anyakönyv kitöltéséhez van szükség.  Az elhunytról való beszélgetés a temetés napjára és a szolgálatra való felkészülést is segíti, de egyben lelkigondozói alkalom.

Erre az alkalomra szükség lesz a következőkre:

  1. a bejelentő hozzátartozó neve és telefonszáma
  2. a temetés helye és ideje
  3. az elhunyt neve, születési helye és ideje, vallása, foglalkozása, családi állapota, utolsó lakcíme
  4. a halál időpontja és oka
  5. az elhunyt hozzátartozói, akik búcsúznak tőle
  6. az elhunyt élete (ezt nem szükséges leírni a beszélgetésben lesz róla szó), Istennel, gyülekezettel való kapcsolata, kedves református éneke, vagy bibliai igéje.